Szereplők

Szulejmán szerepében Halit Ergenç, aki ahhoz képest, hogy 1494-ben született, még csak 43 éves lesz áprilisban. Nemcsak lovon ül karddal a kezében, hanem autóban is (dudál és mobil telefonnal a kezében), és még diszkóba is szokott járni. Ennek ellenére nem ő volt az, akit a taxisofőrünk majdnem elütött egy hónappal ezelőtt.

Halit Ergenç 1989-ben kezdte meg az Isztambuli Technikai Egyetemet, mint tengerész mérnők, de úgy érezte, ez a dráma nem neki való, és inkább átment operát tanulni a Mimar Sinan Egyetemre. Hétvégenként számítógép kereskedőként és háttérénekesként dolgozott.

1996-ban fellépett a Dormen színházban, a Király és Én zenés darabban, és innentől kezdve elindult a színészi karrierje. Még New Yorkban is szerepelt a Zak Kalandjaiban. A lányoknak rossz hír (azon felül, hogy egy egész háreme van), hogy Halit Ergenç 1996-ban megházasodott, és van egy fia is.

 Hürrem szerepében (itt nem lehet eldönteni, hogy akkor most ki is a méregkeverő boszorkány)Meryem Sarah Uzerli. Róla kevesebbet tudni. Németországban született (tehát mégsem Ukrajnában) 1983-ban, és tényleg nem tud jól törökül.

Meryem Sarah Uzerli 2008-ban kezdte meg a szerepléseit még német filmekben és sorozatokban, mint a Teljesen megzakkant hétvége (Das Total Verrückte Wochenende). E mellett egy halom díjat (pontosan 9-et) is összeszedett, ilyeneket mint az Arany Lepke. Ebből mindjárt kettőt is hazavitt (hátha az egyik eltörik).

Valide Szultán, alias anyós szerepében egy igazi profi: Hilal Nebahat Çehre. Őt már ismerhetjük aAşk-ı Memnu (Tiltott szerelem) sorozatból. Ott se a jóságos tündért játszotta. De a Szulejmán (Muhteşem Yüzyıl) részekben igazán kemény összecsapásokra számíthatunk. Ő egyébként a magánéletben egy kedves nőszemély. Kedvence a Hófehérke és 7 törpe. Azon belül is a boszorkány, amikor megmérgezi az almát.

Nebahat Çehre 1944-ben született. Így akár még a tényleges anyja is lehetne a Szülejmánt játszó Halit Ergenç-nek.

1960-ban megnyerte a Miss Turkey versenyt. Mindjárt utána, 1961-ben a Yaban Gülüm(Vadrózsa) kapott szerepet. Majd pedig folyamatosan vagy a TV képernyőjén, vagy a filmvásznon tartózkodott. Összesen 107 filmben/sorozatban szerepelt. A teljes karrierje 2760 szót tesz ki a Wikipédián.

 

 

Nur Aysan torok színésznő aki a Szulejman sorozatban alakitja Mahidevran szerepet,de o alakitotta Peyker-t a Tiltott Szerelem cimu sorozatban. Diplomazott divattervezo es e mellett mast is tanult az egyetemen.
Nur Aysan Fettaoglu 1980 november 12.én szöletett Duisburg-ban, viszont a szülei törökök. Sian Fettahoğlu az  édesapja, Fatma Nur Fettahoğlu azédesanyja. Nur-nak van még öt testvére.Liverpool High School és a University of a Golden Horn egyetemeken végezte el tanulmányait, vagy is divattervezőnek tanult.Nur a Bendem Baba Olmaz ile Basladi filmnek köszönheti sikereit, mivel ebben a filmben jelent meg először. Sky Truk bankba Atasay Luna vállaltnál is dolgozott. 2011-ben a Dove reklámban is feltünt.

Érdekességek:

Nagyon jó hangja van.Kedvenc ennivalója a spenót, studding és fekete töltött káposzta. Amúgy nagyon ügyes a konyhában.Ha a tűt meglátja leesik a vérnyomása és elájul.Olaj festékből gyönyörű festményeket szokott készíteni.Úszni szeret a legjobban.2013-ban a házassága romokban hever vagy hevert, és ezért egy üzletemberrel volt kapcsolatban. Díjátadókra és más eseményeken együtt megjelentek még az év elején.      

 

 

Selma Ergec

Selma Ergec 1978. november 1-jén született Hammban, Németországban.

A német-török színésznő kezdetben orvosnak tanult a Westafalia Wilhelms Egytemen, Münsterben. Tanulmányait egy rövid törökországi gyakorlattal szakította meg. Szülei hazájában azonban egyik páciense felfigyelt kivételes adottságaira és modell karrierre bátorította a bájos lányt. Selma ezen felbátorodva, még abban az évben elszerződött egy török modellügynökséghez.

A modell megbízásokat hamarosan videóklipek, reklámok és sorozatok követték. Selma 2002-ben debütált színésznőként a Yarun Elma című török szériában. Sikerei után a török szépség úgy döntött, végleg otthagyja az orvosi pályát.

Ezután évekig dolgozott együtt több neves török divattervezővel is. Filmes karrierjében 2005-ben volt az igazi áttörés, amikor egy nagyszabású török mozifilm főszerepét játszhatta el. Az alkotást az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon Arany tulipán díjra is jelölték.

Selma ezután teljesen Törökországba költözött, jelenleg is ott él.

 

 



Okan Yalabık 1978december 13-án (jelenleg 36 éves) született Bigadiç-ban. Középiskolás korában döntött úgy, hogy színész lesz. AzIsztambuli Egyetemre járt. 2000-ben kezdte el színészi pályafutását. Ismert még, mint szinkronszínész. Számos filmet szinkronizál, például ő Po hangja A Kung Fu Panda és a Kung Fu Panda 2. című rajzfilmekben.




Burak Özçivit török színész, modell 1984december 24-én (jelenleg 30 éves)  született Isztambulban, Törökországban.2003-ban elnyerte a Törökország legjobb modellje (Best Model of Turkey) címet. Ezt követően az Uğurkan Erezügynőkségnél kezdett dolgozni divatmodellként. 2005-ben újra megnyerte az előző versenyt, és a Best of The Worldversenyen második heyezést ért el. A Faruk SaraçAbbateTween és a Network márkák népszerűsítette, valamint külföldön vállalt modellkedést.2006-ban a Mínusz 18 c. televíziós sorozatban kapta meg Murat, a fiatal őrmester szerepét. 2007 novemberében szerepelt a Musallat c. filmben.2008-ban játszotta Ömer Teksoy szerepét a Kartal Tibet és Ümit Efekan rendezte Zoraki Koca sorozatban a Kanal Dtelevíziós csatornán.2011-től Malkoçoğlu Bali béget alakítja a Szulejmán c. televíziós sorozatban.



Mehmet Günsür

Kezdetben pultosként majd modellként dolgozott mielőtt még színészként befutott volna.Nemcsak török , hanem olasz és amerikai filmekben is láthatjuk.Leghíresebb filmjei : Love Likes Coincidences(Aşk Tesadüfleri Sever) , Ses amiben a Szulejmánból ismert Selma Ergec-el játszik,He's in the Army Now(O Şimdi Asker).Jelenleg a Muhtesem Yüzyil (Szulejmán) című sorozatban láthatjuk mint Mustafa herceg.





Filiz Ahmet török színésznő. 2003-ban diplomázott a Szépművészeti Akadémián, Skopjéban. Dolgozott a skopjei török Színházban. Saifullah színész unokája. Lakóhelye Skopje volt, mielőtt elindult a karrierje Törökországban. Olyan elegáns produkciókban játszott, mint az Elveda Rumeli 2007-2009 között. A Star Tv jelenleg sugárzott Szulejmán című sorozatában Nigar Kalfa szerepét játssza.

 

    
Engin Günaydın


 

    1. Selim Bayraktar


    2. Ezgi Eyüboğlu

    3.  

  1. Selen Öztürk

  2.