Ágyasnak lenni

2013.11.03 19:11

Ágyasnak lenni valamikor rang volt. Nem csak a török szultán udvarában, de bármelyik uralkodó mellett. Hiszen az ágyasok sokszor komolyabb szerephez jutottak az uralkodó életében, mint a feleségük. A nejét elvette politikai, diplomáciai okokból, az ágyasokat tartotta az élvezetért, és ha egy-kettő többet jelentett neki szexpartnernél, akkor az sokra vihette.

Számos gyermek született így balkézről, akik nem voltak kitaszítottak az udvarban, majdnem úgy bántak velük, mint a törvényes sarjakkal. A francia királyok sok ismert ágyast, vagy ismertebb nevén kurtizánt, szeretőt tudtak felmutatni, mint például madame Pomadour, madame Recamier, madame Dubarry. Az angol királyok sem szűkölködtek, és persze a többi sem, csak éppen róluk nem készült sorozat.

 

Mostanában a török szultán ágyasai viszik a pálmát, köszönhetően a Szulejmán című sorozatnak, melyben a főszerep nem a feleségé, hanem az ágyasé, egy rabszolgáé, aki elhatározta, hogy a szultán ágyasaként fog feltörni. Sikerült is az ukrán pap lányának, Alexandrának, akit a szultán később Hürremnek nevezett el. Hürrem lényegében szultánává avanzsált, a filmsorozat szerint furfanggal, vetélytársai kiiktatásával, és egyedülálló vonzerejével.

 

A Hürremet játszó színésznő német-török születésű, így alkalmasnak tűnik az ukrán lány eljátszására, világos színei is erre predesztinálják, ugyanakkor szebbnek és kedvesebbnek, vonzóbbnak kellene lennie a többieknél, ami szerintünk nem valósult meg, ahogy az sem, hogy Szulejmánt a húszas évei elején járó fiatalember, és nem az ötven felé cammogó középkorú török sztár alakítsa. De mindegy is, úgysem a történelmi hűség a fontos, hanem a lamúr, ami bizony dúl a sorozatban, és egyre inkább csak ez a vonal érvényesül. Sajnos csalódással vesszük tudomásul, hogy a hárem élete sokkal jelentősebben domborodik, mint a történelmi tények, de persze mások számára ez talán éppen ezért üdítő kikapcsolódás.

 

Nos, mit is jelentett a lexikon szerint pontosan az ágyas kifejezés, amíg voltak ágyasok?

Az ágyas régies kifejezés. Elsősorban olyan nő, aki egy uralkodóház férfi tagjával folytat házasságon kívüli kapcsolatot. Az államérdeket követő dinasztikus házasságok gyakran vezettek azok elhidegüléséhez, amin az uralkodó általában ágyas(ok) tartásával lépett túl. Az ágyasok többnyire az udvar nőtagjaiból kerültek ki és néha jelentős befolyással bírtak az állami politikára.

 

Az ilyen kapcsolatból származó gyermekek nem számítottak az uralkodó család tagjának, nem viselhették a család nevét, nem illette meg őket az uralkodóház tagjainak megszólítása, nem örökölhették a trónt sem a család címeit, birtokait, bár apjuk általában birtokadományokkal és az uralkodó családénál egy fokkal alacsonyabb főnemesi címmel látta el őket, és gyakorta – bizonyos változtatásokkal – viselhették az uralkodói címert is. Például a Beaufort család darabolt rámával kiegészített uralkodói címert viselt.

 

Több, ma már kihalt uralkodócsalád, mint például a Tudorok vagy a Habsburgok házasságon kívüli férfiágaktól eredő leszármazói ma is élnek, noha más néven. Angliában ezen családok tagjait megilleti a családias kuzin megszólítás és bejáratosak az udvarba is.

 

Az Oszmán Birodalomban és más egyoldalúan férfidominanciájú kultúrákban az uralkodóházak tagjainak többsége ágyasoktól származott. Itt kevésbé volt fontos a női szülő származása. Ez számos fiúutóddal járt együtt, ami a trónra pályázó fiúk véres háborúihoz és a vesztes fél családjának és híveinek a kiirtásához vezetett az uralkodó halála utáni trónharcokban, ami teljesen bevett esemény volt például az Oszmán Birodalomban is.