Szulejmán dologházba vitette az árvákat

2015.04.29 18:27
 
www.dizifilm.com
 

Pestis dúlja Isztambult, rengetegen meghalnak, sok gyerek marad árván. Szulejmán az emberek közé megy, és saját szemével látja, mennyien maradtak feleség, férj nélkül, mennyi gyereknek haltak meg a betegségben a szülei. Tisztában van vele, hogy ezek a gyerekek nem tudnak megélni másképp, mint lopásból koldulásból, később pedig csavargó, bűnöző válik belőlük, hacsak el nem ragadja őket is a pestis. 

 

Ha életben maradnak is, börtön, vagy erőszakos halál vár a legtöbbjükre. Ezért utasítja Ibrahimot, vitesse az árvákat a dologházba.

 

De vajon mi is volt az a dologház?

 

Kétféle dologházat különböztetünk meg. Az egyik arra szolgált, hogy a büntetésüket töltő bűnözőket dolgoztassák itt, a másik tulajdonképpen egy szociális intézmény volt olyan emberek számára, akik csavargóként koldulásból éltek. A gyerekeket ilyen dologházba vitette a szultán, mert itt, bár fizetést nem, de ellátást kaptak az emberek, és tisztességes munkát végeztek.

 

Persze ez sem volt leányálom, mert a dolgozók rabszolga szintre kerültek, hiszen kényszerítették őket arra, hogy ne koldusként, bűnözőként éljenek, hanem munkájukkal szerezzék meg a napi betevőt. Ez azért – lássuk be – nem mindenkinek tetszhetett, ahogy ma sem jellemző, hogy minden hajléktalan vállalja a kötöttségekkel járó munkát, ha például az utcán koldulva többet keres. Tehát a dologházakban olyan szegény, vagy értelmi fogyatékos emberek dolgoztak, akik nem szabad elhatározásukból vállaltak munkát, hanem prevenciós célzattal kényszerítette őket erre a hatóság. Ezzel megelőzték azt, hogy az anyagi források híját a szegények a bűnözés útjára lépjenek.

 

Amellett, hogy tisztességes munkát végeztek, szakmát tanultak gyakorlatuk során, pszichésen is pozitív hatások érték a dolgozókat, a hatóság remélte, hogy az emberek megismerik a munka, az értékteremtés örömét, ezáltal az önérzetük is fejlődik. Nem mondhatjuk, hogy az államkincstárat gazdagították volna, mert nem volt jellemző a lelkes munka kényszer alatt, ugye, ráadásul amit megtermeltek, annak egy részét a szolgáltatásban (étel, ital, szállás) vissza is kapták, mégis legalább kevés volt a csavargó, és a munkakerülő.

 

A dologházak egyfajta árvaházként is működtek, a gyerekek nem az utcán kallódtak, és váltak bűnözővé, vagy haltak éhen, hanem a dologházakban kaptak koruknak, erejüknek „megfelelő” munkát és ellátást, de leginkább a munkára nevelést, mely fontos volt fejlődésük szempontjából. Ma ezen felhúzzuk a szemöldökünket, mert a gyerekek dolgoztatására a legtöbben megbocsáthatatlan bűnként tekintünk, ebben a korban azonban egy szabad paraszt kicsi gyereke is dolgozott, ehhez nem kellett rabszolgának lennie.