Üdvözlünk a weboldalunkon! :) 

Ez egy magyar rajongói oldal, mely minden információt tartalmaz Szulejmán szultánnal és a sorozattal kapcsolatban. Mindez két tinédzser lány kezében van. Hogyha tetszik a weblap, írjatok a vendégkönyvbe!

Itt egy kis ízelítő Szulejmánról: 

Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. 
Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.
 

Nemrégiben megjelent...

Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán ágyasa  (Trivium Kiadó)

Szulejmán és a szépségéről, intrikáiról hírhedt Hürremszenvedélyes kapcsolatán keresztül megismerhetjük az Oszmán Birodalom fénykorát és a szultáni hárem birodalomformáló szerepét. Kettejük szerelme mellett bepillantást nyerünk a háremhölgyek, az agák és a nagyvezír hatalmi harcába, és a szultáni család szenvedéllyel, gyűlölettel és cselszövéssel átitatott mindennapjaiba.

A ruszinföldi kislány, Alekszandra Anasztázia Liszovszka faluját egy éjjel megtámadják a tatárok és elhurcolják őt. Elrablója azonban megkedveli, és a szárnyai alá veszi a lányt. Idővel Alekszandra a krími palotába kerül, ahol a kán édesanyja befogadja, és bevezeti a palotabeli élet szabályaiba és az ismeretlen, egzotikus kultúrába. Az asszony utolsó kívánságával is a lány útját egyengeti, mikor Szulejmán szultán udvarába küldeti. A veszélyes kalandokat és tragédiákat túlélő Alekszandra ekkor megfogadja, hogy végre a kezébe veszi a sorsátés nem nyugszik, míg az Oszmán Birodalom úrnője nem lesz.

A sorozat török nézői szerint ezt a lélegzetelállító könyvet egyetlen rajongónak sem szabad kihagynia, hiszen a sorozatból kimaradt titkokra, részletekre is fény derül.

A könyvet, itt rendelheted meg.

forrás:http://www.nlcafe.hu/

Hürrem átveszi a hárem irányítását

A szereplők és magyar hangjaik

Idézetek

Daye monológja

2015.04.25 15:53
Nézzétek el nekem barátaim.Bocsássátok meg.Fejedelmi utat járhattam végig és örvendtem minden mérföldkövének.Most elértem az utolsót.Az leszel innentől aki a távolban sétál.Álomkép,mely a messzeségben halványul.De létezni fogok,mindig létező leszek.Úgy megyek innen el ahogy egykoron ide...

Uram add, hogy...

2015.04.25 15:48
"Uram add,hogy vérem ellen fordulnom sose kelljen.Ha ez lenne a sorsom,inkább most szakítsd meg fonalát.Vedd szemem világát,hogy ne lássam annak fájdalmát.Tépd ki szívemet,hogy ne érezzem minden kínját.Vedd magadhoz lelkemet,hogy egymagad viseld a kínok súlyát."

Ibrahim Musztafának

2015.04.25 15:41
A tigris,az oroszlán és a farkas. "Mik közül az első a becsvágy,második a kevélység,a harmadik pedig az irigység.Az emberi természet gyakran behódol ezeknek a jellemeknek,és nem szabadulhat meg tőlük senki,aki egyszer is magára öltötte őket.Ám te hercegem,igen is törekedj rá,hogy hatalmába kerítsen...

A nevem Alexandra Larossa..

2015.04.24 20:18
A nevem Alexandra Larossa.Egy erőszakkal elragadott ruténiai lány.Rabszolga,akit a Dnyeper folyótól a Fekete-tengerig hurcoltak,hogy az oszmán állam tulajdona legyen.Nincstelen,aki ideérve apját,anyját,testvérét elveszítve azért fohászkodott csupán,hogy a teremtő kegyes legyen hozzá,és újra...

A nevem Ibrahim..

2015.04.24 20:17
A nevem Ibrahim.Ki a mennyet és a poklokat magában hordja.Ki a benne megbúvó ördöggel cimborál,miközben legnagyobb urának szövetségese.A purgatórium kapujának őrzője,a megváltásnak palotájában.Szulejmán szultán alattvalója,titkainak tudója,és azoknak elhallgató szolgája.Ki naponta látja saját...

Szulejmán szavai Hürremhez

2015.04.24 20:17
Ej,én éltető erőm .. .. levegőm,támaszom széles e világon,s azon túl .. Onnan-e szépség,honnan-e tűz.Lángolásod. Mintha csak borostyánba ágyazódott volna sugárzó arcod .. Micsoda haj,micsoda fürtök,micsoda hullámok .. .. elmémet betölti egészének kelleme. Mily felséges aroma,mily végzetesen...

Hatice szavai

2015.04.24 20:16
Nem tudom mit higgyek,összezavarsz.Mint mondtad alárendelted magad egy időszaknak.És akkor én mit csináltam?Tűrtem,hogy éveken át a szemembe hazudj és semmibe vegyél.Hogy szeretőd legyen vagy nem is tudom,hogy mid.Nem Ibrahim,ez nem megbocsátható.Nincs olyan ok ami bűnöd alól mentesítene.Kiölted...

Mósuszom, ámbrám, mindenem,

2015.01.03 15:57
" Mósuszom, ámbrám, mindenem, kedvesem, fényes holdam, asszonyom, szerelmem, hárememnek gyönyörűséges szultánája, életem, értelmem, képzeletem, részegítő italom, virágzó tavaszom, örömöm,napom, rózsám. Ej, nevető halál vár rám. Bánatom,mulatságom,társam,fényem,árnyékom,lobogó...

Én sosem árultam el a szerelmemet...

2014.08.30 13:07
Én sosem árultam el a szerelmemet! Amikor együtt voltam Nigarral,Hatice szultánával már mindennek vége volt. Mindennek,ő miatta. Mert tőle is megkaptam,amit az uralkodótól. Hogy egy senki vagyok. Szerelem? Nyavalyát. Alázat. Csak ennyi volt . Aznap megértettem,hogy ő mindig úr lesz. Én pedig...

Hürrem Bali Bey-nek

2014.08.30 13:03
Aybige asszonyt mondom. És a szépsége mellett,nagyon bátor is.Kevesen mondanak le boldogságukról másokért.Bár azok is ilyen bátrak lennének,akik szeretik.
1 | 2 | 3 >>

Lájkold és oszd meg oldalunkat ha tetszik!↓↓↓

Néhány információ a sorozatról:

Szulejmán
(Muhteşem Yüzyıl)
Műfaj történelmidráma

Alkotó(k) Meral Okay
Író(k) Meral Okay
Rendező(k) Yagmur Taylan
Durul Taylan
Főszereplő(k) Halit Ergenç
Nebahat Çehre
Meryem Uzerli
Cansu Dere
Nur Aysan
Selma Ergeç
Okan Yalabık
Mehmet Günsür
Pelin Karahan
Ozan Güven
Orkun Öngen
Tuncel Kurtiz
Filiz Ahmet

Ország Törökország
Nyelv török
Évadok 4
Epizódok 105 (epizódlista)
Gyártás
Producer(ek) Tims Production
Forgatási helyszín(ek) TörökországIsztambul,EdirneMarmaris
Játékidő ~ 100 perc/epizód
Sugárzás
Eredeti adó török Show TV (2011)
török Star TV (2012-)
Eredeti sugárzás 2011január 5. óta
Magyar adó magyar RTL Klub
Magyar sugárzás 2013január 9. óta
Korhatár Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.
 

 

Extrák

Szulejmán dologházba vitette az árvákat

2015.04.29 18:27
    Pestis dúlja Isztambult, rengetegen meghalnak, sok gyerek marad árván. Szulejmán az emberek közé megy, és saját szemével látja, mennyien maradtak feleség, férj nélkül, mennyi gyereknek haltak meg a betegségben a szülei. Tisztában van vele, hogy ezek a gyerekek nem...

Topkapı palota

2015.04.27 16:11
A Topkapı palota (törökül: Topkapı Sarayı, azaz „Ágyúkapu palota”) Isztambulban található, 1465 és 1853 között az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt. Építésére II. Mehmed szultán (a Hódító) adott...

Hürrem szultána élete

2015.04.27 15:40
  Válide Hürrem szultána (születési nevén: Aleksandra Anastasia Lisowska, Európában gyakran Rokszolána vagyis „Ruténiai” néven emlegették; Rohatin, ?1500 – Isztambul, 1558. április 15. vagy 18.), I....

I. Szulejmán élete

2015.04.05 17:05
I. Szulejmán oszmán szultán élete Szulejmán valószínűleg 1494. november 6-án született Trabzonban. Édesapja I. Szelim, édesanyja pedig Hafsa Hatun volt. Már édesapja életében mint Magnézia kormányzója bebizonyította kiváló kormányzó képességét, igazságszeretetét és szigorú erélyességét a...

Még két évig kereshetik Szulejmán szultán sírját

2015.01.03 15:38
Szigetvár közelében, a vártól északkeletre, a Turbéki-szőlőhegyen sikerült nyomára bukkanni annak a városnak, amely Szulejmán sírja közelében épült ki. A város feltárása mellett a kutatások a török uralkodó nyughelyének – a szultán belső szerveit itt temették el, bebalzsamozott holttestét...

Megtalálták a szultán utolsó élő leszármazottját

2014.09.01 14:15
Szinte mindenki tudja róla, hogy Törökország egyik legsikeresebb korás labda játékosának gyermeke, azt viszont már kevesen, hogy ő Szulejmán Szultán és Hürrem Szultána utolsó élő utódja. Roksan Kunter 28 éves, sokan tudják, hogy kicsoda, hiszen a török média egyik legismertebb arca, valamint...

Miért nem volt örök barátság Szulejmán és Ibrahim között?

2014.08.22 21:22
Szulejmán török sorozat betekintést ad az Oszmán Birodalom életébe.Minket magyarokat nem éppen pozitívan mutatnak be a sorozatban.Nagyon érdekes Szulejmán és Ibrahim barátságának a bemutatása.Ibrahim aki keresztény családban született ,a görögországi Pargából származik és akit...

Szulejmán: mennyire valós a háremtörténet szappanoperája?

2014.08.17 11:38
A mai Törökország igyekszik újra birtokába venni az Atatürk alatt eltemetett oszmán korszak hagyatékát. A nemzeti büszkeséget erősítő folyamatba illeszkedik bele a hazánkban is vetített Szulejmán c. filmsorozat. A háremtörténetre alapozott szappanopera kor- és valósághűségét számos kritika érte. A...

Szulejmán nyomában: honismereti játéksorozat

2014.08.17 11:36
Honismereti és turisztikai játéksorozatot hirdet családok és iskolás csapatok részére a Pécsi Kulturális Központ, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és a Janus Pannonius Múzeum. A játék fő célja három baranyai város – Pécs, Szigetvár, Mohács – történelmi emlékeinek megismertetése, illetve egy...

Rabszolgából nagyvezír - Ibrahim pasa

2014.06.21 16:04
Ugyanabban az évben született, mint Szulejmán szultán. Gyermekkorában török fogságba került és Szulejmán rabszolgájaként együtt nevelkedett vele. Amikor Szulejmán a trónra lépett egyre fontosabb tisztségekkel látta el Ibrahimot, aki nagyon művelt volt, sok nyelven beszélt és kitűnő zenei érzéke...
Tételek: 1 - 10 ból 23
1 | 2 | 3 >>

Búcsúzik a Valide

Pletykák

Hogyan fogadta Szulejmán Hürrem távozását a sorozatból ?

2014.08.22 21:25
Meryem Uzerli távozását a sorozatból sokan kommentálták és kritizálták.Miután Hürrem tudatta a távozásának az okát , kezdtek elcsitulni a kedélyek.Hogyan fogadta Szulejmán Hürrem távozását? "Nagyon megörvendtem amikor megtudtam hogy terhes.Kivánom neki hogy legyen egészséges a baba és...

Kidobta barátnője a Szulejmán sztárját!

2014.08.13 14:05
Burat Özcivik karrierje folyamatosan ível felfelé, hiszen a népszerű török sorozat sztárját már Bali bég szerepe előtt is foglalkoztatta a tévés és divatszakma egyaránt.  A Szulejmán szépfiúja azonban az utóbbi időben nem tudott betelni csinos barátnőjével, Ceylannal. Ám az elmúlt pár...

Hűtlenség, gázolás, titkos szerelem – így élnek a Szulejmán sztárjai

2014.06.21 16:10
A nálunk is nagy sikerrel futó török történelmi televíziós sorozat, a Szulejmán epizódjaiból semmi sem hiányzik, ami a többi hasonló szériában előfordul. Cselszövés, becsvágy és szerelem színesíti nemcsak a karakterek, hanem a főszereplők magánéletét is. Az egyik színésznőt saját férje ütötte el...

Részegen összeverekedtek a Szulejmán sztárjai!

2014.06.21 14:32
Botrányba fulladt a stábbuli     Egy hatalmas zártkörű partyval ünnepelték négyéves fordulójukat nem rég a Szulejmán sztárjai. A színészeket és a stábtagokat maga a gyártócég, aTIMS Productions látta vendégül, Ankara egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén, a Hayal...

Szexis fotón pózol Selma Ergec (Hatice) és Orlando Bloom

2013.11.09 16:07
Együtt forgatott a Szulejmán sorozat egyik főszereplője és a Gyűrűk ura sztárja. A közös munka pedig igencsak hangulatosra sikerült.   Selma Ergenc, a Szulejmán sorozat Hatice nevű szereplője együtt forgatott a világsztár Orlando Bloommal. Igaz, nem mozifilmről, hanem egy...

A Szulejmán három színésznője a valóságban nagyon jó barátságot ápol

2013.11.01 16:00
A sorozatban igazi ősellenségek, nem ritkán egymás életére törnek. A Szulejmán három női főszereplője azonban az életben nagyon is jó barátok. Sőt volt idő, hogy egymás támaszai voltak... Bár a Hürremet alakító Meryem Üzerli néhány hónapja visszatért Németországba, ma is tartja a...

Selma Ergec (Hatice Szultána) kényelmetlenül érzi magát a kamerák előtt

2013.11.01 12:31
A Hatice Szultánát alakító színésznőt kifejezetten zavarja, ha sminkelnie kell, ezért szinte sosem festi magát. Csak akkor nyúl a sminkkészletéhez, ha a szakmája vagy szerepei úgy kívánják. Selma Ergec a sorozat forgatásai alatt néha kényelmetlenül érezte magát. A kellemetlenséget nem a nehéz és...

Botrány Törökországban: a kormányfő betiltaná a Szulejmánt!

2013.10.31 20:36
Lehet,hogy meglepő és hihetetlen,de Törökország legnépszerűbb sorozatának szembe kellett néznie azzal a veszéllyel,hogy a török miniszterelnök nyomására leveszik a tévés műsoráról.Ez végül nem sikerült kikényszerítenie Recep Tayyip Erdogan kormányfőnek,de azt elérte,hogy a neki nem tetsző...